|
A Munkaadók és
Gyáriparosok Országos Szövetsége
Etikai Kódexe
I.
Bevezetés
Az Etikai Kódex
létrehozásával az MGYOSZ tagjai és tagszervezetei
révén olyan viselkedési modellek
érvényesülésére és tiszteletben
tartására törekszik, amelyek a törvények, a jog
uralmán, a gazdálkodók
önállóságán, a partnerek érdekeinek
tiszteletben tartásán alapulnak.
Az etikai kódex célja, hogy
ösztönözzön a becsületes üzleti
magatartásra és a tisztességes versenyzésre.
A szövetség társadalmi
szervezetként hozzá kíván járulni a
nemzetgazdaság fejlődéséhez, valamint a gazdaság
erősítése mellett az üzleti, kereskedelmi erkölcs
normáinak védelméhez is.
Ezek a célok a tagok teljes
elkötelezettségével és felelős
részvételével valósíthatók
meg.
Az MGYOSZ önkéntességen
alapuló szervezet, melynek tagjai önkéntesen
vállalják az alapszabályban és az
etikai kódexben rögzített szabályrendszert, a szövetség képviseletében eljárók
pedig betartják a lobbizás etikai normáit. A tagok tiszteletben tartják azt az
alapszabályban megfogalmazott célt, hogy az MGYOSZ működése során független a
politikai pártoktól, mozgalmaktól, de azokkal együttműködésre törekszik.
Az Etikai Bizottság
eljárásában alapvető cél, hogy a felek
közötti vitás helyzeteket az érdekeltek közvetlen
tárgyalások útján, érdekeik
egyeztetésével oldják meg. A Bizottság
eljárásával segítse a felek közötti
további együttműködést, a perek
megelőzését, a viták peren kívüli
rendezését. A Bizottság működésével a
tisztességes gazdasági versenyt, valamint a
gazdálkodó szervezetek együttműködésének
zavartalanságát is hivatott szolgálni.
II.
Az Etikai Kódex alanyai
Az MGYOSZ alapszabálya szerint az
Etikai Bizottság állást foglal az MGYOSZ tagjainak
és képviselőinek etikai vétsége
ügyében.
A Kódex alanyai tehát a
- rendes tagként bejegyzett szakmai
szövetségek, területi szövetségek,
(egyesületek) egyéb gazdálkodói
érdekképviseleti feladatokat ellátó
társadalmi szervezetek, illetve ezek
konföderációi,
- rendes tagként bejegyzett szakmai,
területi szövetségek és társadalmi
szervezetek tag-gazdasági társaságai,
- rendes tagként bejegyzett
Magyarországon működő, cégnyilvántartásba
vett, jogi személyiséggel rendelkező gazdasági
társaságok,
- tiszteletbeli tagok,
- a felsorolt tagokat bármilyen
tisztségben vagy témában képviselő
megbízottak
- az MGYOSZ tisztségviselői.
III.
Az MGYOSZ tagjainak etikai
normái
A tagok
- saját üzleti érdekeiket
szolgálva jogkövető és jogtisztelő módon
járnak el, és betartják a társadalmilag
elfogadott erkölcsi normákat,
- az írásban
vagy szóban vállalt szerződéseket betartják,
- elősegítik munkatársaik szakmai
fejlődését, ügyelnek a munkahely
biztonságára,
- az ügyfelekkel,
szállítókkal és versenytársakkal korrekt
módon, lelkiismeretesen és szakszerűen járnak el,
- az üzletvitelben
jószándékú és jóhiszemű
magatartást tanúsítanak,
- megfelelnek a kölcsönös
együttműködés és a megbízható
viselkedés követelményének,
- törekszenek a vevők és
fogyasztók megelégedettségének
elérésére,
- figyelembe veszik a nyilvánossághoz
fűződő érdekeket, ugyanakkor az üzleti titkot megőrzik,
- a környezetvédelmet
állandó kötelezettségüknek tekintik,
- lehetőségeik szerint
támogatják a helyi közösségeket,
- az MGYOSZ alapszabályát
betartják,
- munkájukkal,
közreműködésükkel előmozdítják és
támogatják a szövetség
tevékenységét, erősítik a tagok
közötti együttműködést,
- a szövetség testületi
határozatait, irányelveit,
állásfoglalásait, ajánlásait - e
minőségükben kifejtett tevékenységük
során - magukra nézve kötelezőnek elismerik. Az a tag
azonban, amelynek az adott szövetségi döntéssel
szemben indokolt ellenvetése van, igényelheti különvéleményének haladéktalan
nyilvánosságra hozatalát.
- nyilvánosság előtt nem
támadják egymást. Ha az egyik tag
álláspontja a másikéval
előreláthatóan konfliktusba fog kerülni, ezt mindig
előzze meg konzultáció, és tegyenek
erőfeszítéseket a konszenzus
kialakítására. Egymástól eltérő
állásfoglalás kialakulásakor a két tag
próbálja megérteni az ellenkező szempontot is. A tagok
jogosultak önálló álláspontjuk
képviseletére.
- megfizetik a tagdíjfizetési rendnek
megfelelő tagdíjat, a tagdíj
megállapításához szükséges adatokat
határidőre szolgáltatják,
- MGYOSZ tagi minőségükben a politikai
pártokkal, parlamenti frakciókkal
önállóságon és függetlenségen
alapuló kapcsolatot tartanak fenn, korrekt
információkat szolgáltatnak a jogalkotók
és a közigazgatás tevékenységéhez,
- az MGYOSZ nevében megbízás
nélkül önhatalmúlag nem járnak el, nem
élnek vissza az MGYOSZ nevének és
védjegyének használatával,
- önként felajánlják
tagságuk megszüntetését - delegáltja(ik),
szakértő(ik), megbízottja(ik)
visszahívását, - ha személyes, szakmai vagy
egyéb okok miatt a tagság, vagy a tevékenység
káros lehet a vállalkozók vagy a szövetség
megítélése szempontjából.
Az MGYOSZ tisztségviselőitől
elvárja, hogy tevékenységükkel és
magatartásukkal képviseljék és
valósítsák meg az etikai kódex
előírásaitis. A közéleti szerepben vállalt közszereplés nem adhat
alapot a saját vállalkozás előtérbe helyezésére. Saját vállalkozását, vagy
személyét illető kérdésekben senki nem járhat el a választott szövetségi
funkciójából következően. Ilyen esetekben a szövetségi tisztségviselő
elfogultság okán mást kérjen fel helyettesítésére.
IV.
Az Etikai Bizottság
működési rendje
- A Bizottság éves munkaterv, valamint
konkrét bejelentések és kérelmek alapján
folytatja tevékenységét.
- Az Etikai Bizottság
határozatképes, ha tagjainak többsége jelen van.
- Az Etikai Bizottság
állásfoglalását egyszerű
szótöbbséggel, nyílt szavazással
alakítja ki.
- Az Etikai Bizottság ülése nem
nyilvános. A Bizottság titkársági teendőit az
MGYOSZ ügyintéző szervezetének munkatársa
látja el.
- Az Etikai Bizottság
állásfoglalását vagy javaslatait
írásba foglalja és a felekkel közli, indokolt
esetben nyilvánosságra hozza.
V.
Az Etikai Bizottság
eljárása
- Az Etikai Bizottság eljárást
indíthat:
-hivatalból,
-saját elhatározásból,
-az elnök, vagy a társelnök
kérésére,
-tag
kérésére,
- A Kódex alanyai által tett
konkrét bejelentéseket vagy kérelmeket az Etikai
Bizottság a bejelentéstől számított 3o napon
belül tárgyalja.
- Amennyiben a bejelentésben vagy
kérelemben megjelölt etikátlan cselekmény vagy
magatartás megtörténte óta egy év eltelt, a
Bizottság az eljárás lefolytatását
mellőzi.
- A Bizottság az eljárások
során biztosítja a felek egyenjogúságát,
továbbá gondoskodik arról, hogy a felek az
eljárás anyagát az eljárás
folyamán megismerjék.
- Az eljárásról
jegyzőkönyvet kell vezetni.
- Ha az eljárásban részt vevő
felek bármelyike az Etikai Bizottság tagjával szemben
kifogást jelent be, kérheti a bizottsági tag
eljárásból való kizárását.
Ebben az esetben az MGYOSZ Elnöksége ideiglenes jelleggel
külső tagot bíz meg az eljárás
lefolytatatásában való részvételre. A
külső tag tevékenysége az eljárás
befejezéséig terjedhet.
- Megszünteti a Bizottság az
eljárást abban az esetben, ha az eljárást
kezdeményező felek kölcsönösen bejelentik, hogy az
időközben kialakult körülményekre tekintettel a
Bizottság állásfoglalását már nem
tartják szükségesnek.
- Panasz esetén az Etikai Bizottság
kötelessége, hogy a szövetség többi tagja
érdekében eljárjon. Ha az eljárás
során a Bizottság megállapítja a normák
megsértését, szankciók
alkalmazására tesz javaslatot. Ha nem állapít
meg vétséget, az MGYOSZ kötelessége, hogy
megvédje tagját a nem megalapozott panasz
következményeitől.
- Amennyiben a Bizottság szankciók
kiszabását tartja szükségesnek,
úgy javaslatot tesz az Elnökségnek, illetve a
közgyűlésnek a szankciókra.
Az
Elnökség által alkalmazható szankciók:
-figyelmeztetés,
-nyilvános figyelmeztetés,
-kizárás
- Az Etikai Bizottság előtti
eljárások költségmentesek.
Az Etikai Kódexet a
Munkaadók és Gyáriparosok Országos
Szövetsége 1999. szeptember 28.-i Közgyűlése elfogadta
és hatályba léptette.
Vissza lap elejére
|