A globalizáció és az adózatlan gazdaság

 Az adózatlan gazdaság – amint a megnevezésbôl látható – definíciójának alapja a jövedelemnek az adózáshoz való viszonya. A Deloitte and Touche tavalyi nemzetközi konferenciáján elhangzott elôadások szerint az adózatlan gazdaság nem csupán a legális tevékenységek adót megkerülô formáit öleli fel, hanem az illegálisakat is. A kategóriába sorolt jövedelmek egyetlen közös vonása, hogy nem adóznak. Ez a kategorizálás nem tesz különbséget a legális és illegális jövedelemszerzési mód között. Azzal a körülménnyel sem bajlódik, hogy a bűnözésbôl származó jövedelmek az adózással legalizálva lennének, illetve, hogy a bűnesetek felfedezése esetén a jövedelemforrás megszűnik, mert a jövedelmet ilyenkor nem adóztatni, hanem elvenni szokás. (Sok országban nemcsak a leleplezett eset kapcsán keletkezett jövedelmet, hanem a vélhetô korábbi akciók révén nyert jövedelembôl vásárolt vagyontárgyakat, ingatlanokat is elkobozzák.). A megközelítés mögött az a – ki nem mondott – gondolat húzódik meg, hogy ha egy gazdaságban jövedelem keletkezett, annak bizonyos (az adott ország adótörvényében elôírt) hányada az államot, a költségvetést illeti meg. Ez a szemléletmód tehát nem tesz különbséget jövedelem és jövedelem között annak forrása miatt.
A pénzvilág szempontjából vitathatatlanul fontos az a tény, hogy a nagy összegű illegális jövedelmeket általában legalizálni akarják. Ennek során, illetve ezek után viszont már nagy hatással vannak a világgazdaság egészére, s emiatt számolni kell velük.

A globalizáció és az adózatlan gazdaság összefüggései

 Vito Tanzi – a Nemzetközi Valutaalap Pénzügyi Osztályának vezetôje – nem régen egyik tanulmányában az adózatlan gazdaság és a globalizáció egyik fontos vetületét vizsgálta. A pénzmosásról és a nemzetközi pénzügyi rendszerrôl írott tanulmányában kiemelten foglalkozik a világgazdaság és különösen a világ tôkepiacának egyre nagyobb mértékű globalizálódásával. Rámutat arra, hogy a tôke jobb megtérülése szempontjából a világgazdaság, fôként a tôkepiacok globalizálódása meghatározó jelentôségű. A tôke napjainkban szabadon és gyorsan mozog a határokon keresztül, hogy megtalálja a legkedvezôbb befektetési lehetôséget.
A magam részérôl a gyors és állandóan jobb befektetést keresô tôkemozgás egyik legnagyobb veszélyét abban látom, hogy a megbízható, tartós befektetések aránya az összes befektetéseken belül mérséklôdik. A tôkepiaci verseny állandó futásra kényszerít a több és gyorsabb profit után. Aki nem tud lépést tartani, az kiesik, csôdbe jut. Ennek több negatív következménye van. Az egyik, hogy mind kevesebb szervezet kezébe kerül az egész világpiac. A megmaradt óriás szervezetek azután diktálni tudnak országoknak, kormányoknak. Ebbôl viszont olyan gazdaságpolitika alakul ki, ami a többségnek hátrányos.
A másik következmény a termékek színvonalának romlása. A monopolhelyzetben levô, tömegtermelést folytató cégeket semmi nem kényszerítheti a színvonal emelésére. A reklám mindent elad. Nem véletlen, hogy az összes költségeken belül a reklámköltség egyre nagyobb helyet foglal el. A reklám hatása egyre nagyobb a fogyasztókra, akik egyébként is azt veszik, ami számukra elérhetô áron kapható. Ezen nem sokat változtat a fogyasztóvédelem és az ombudsman rendszere sem.
 A tôke a termelési költségek csökkentésében érdekelt, tehát az olcsó anyagot, munkaerôt keresi. Az olcsó munkaerô azonban rendszerint szakképzetlen is. A mai technikai fejlôdés mellett valójában nem is kell túl sok magasan képzett munkás. Egy-egy termelési láncban elég néhány ilyen, aki a bonyolult gépi rendszerek működtetéséért felelôs, a többinek elég, ha azt a részfeladatot ismeri, amit el kell látnia. Ehhez pedig nincs szükség sok éves képzésre. Elég a betanítás. Ez volt a „kis tigrisek” gyors fejlôdésének az egyik titka. Bôségesen állt rendelkezésre az egyhangú munkavégzésre alkalmas, betanítható, fegyelmezett munkás. Annyi szakképzett munkaerô is akadt, amennyire az oda telepített tömegtermeléshez szükség volt.
Ebben a környezetben az olyan országok, ahol a munkások széles rétege szakképzett, kifejezetten hátrányos helyzetbe kerülnek, mert náluk nem lehet olyan keveset fizetni, mint ahol többségben betanított, betanítható munkások élnek. ?
A gyorsan ide-oda mozgó tôkének a munkaerôpiacra gyakorolt kedvezôtlen hatáa az is, hogy nyomában mindenhol munkanélküliség jár. Amikor külföldön fektetnek be a nagyobb haszon érdekében, akkor a hazai munkásság esik el munkalehetôségtôl. A fogadó országban ugyan teremt bizonyos mennyiségű munkahelyet, de csökkenti is azokat. A kis családi üzemektôl elvonzza a munkaerôt, és nagyüzemi munkássá alakítja át. Eközben a kevésbé hatékony kis, családi üzemek tönkremennek, mert nem bírnak lépést tartani a nagy cégek árversenyével. Amikor a nagyvállalat újabb, még kedvezôbbnek tűnô befektetési helyet talál, és másik országba helyezi át a tevékenységét, akkor azok is munkanélkülivé válnak, akiket korábban foglalkoztatott. Ezek a munkások már nem tudnak visszatérni a kisüzemekbe, mert azok idôközben már megszűntek.
A kormányoknak mindez kettôs gondot okoz. Egyrészt megnô a szociális támogatásra szorulók tábora, és bármennyire igyekszik is takarékoskodni, a kiadásai csak emelkednek. Történik mindez akkor, amikor az adóbevételei is megcsappannak, hiszen a csôdbe került sok kis vállalkozás már nem tud adót fizetni, de nem fizet már a nagy cég sem. A költségvetés deficitje megnô. Jobb híján külföldi hitelekhez kell folyamodni. Ha ez a helyzet tartós marad, akkor kialakul az adósságválság, amelyre Vito Tanzi is utalt írásában.
Ez az állapot növeli az adózatlan gazdaság térnyerésének esélyét. A munkanélküliség, a legális munkához jutás kilátástalansága mindenhol táptalaja a feketemunkának, illetve bármilyen – akár bűnözéshez tapadó – jövedelemszerzésnek. A fejlôdô országokban a szociális ellátó rendszerek fejletlenek. A munkanélküliek olyan szegénységben élnek, hogy a többségük szinte bármire rávehetô, hogy pénzhez jusson. Amikor nô a munkanélküliség, fokozódik a harc a szegények között a kereseti lehetôségekért, vagyis még könnyebb prédái lesznek az alvilágnak is.
A kivonuló külföldi tôke űrt hagy maga után. Ezt az űrt a helyi szervezetek megpróbálják kitölteni. Csakhogy már egy más helyzetrôl van szó, mint a külföldi tôkeberuházás elôtt. A helyi vállalkozók sokszor nem is próbálják már magukat legalizálni. Csendben újraszervezôdnek családi, közösségi alapon, de adót többet már nem lehet tôlük beszedni. Néhány dél-amerikai országban például megbénulna a tömegközlekedés, ha nem lennének azok a szállító cégek, amelyek sehol nincsenek regisztrálva, soha nem fizettek adót, de a forgalmat lebonyolítják. Ehhez persze meg kell vesztegetniük a helyi hivatalnokokat is.
A nagy munkanélküliséggel küzdô országok kedvenc vadászterületei az ún. karvaly tôkének, amely az átlagosnál gyorsabb megtérülésre és nagyobb profitra törekszik. A karvaly tôke nagy része pénzmosást takar. Ezért nem látom valóságosnak azt a problémát, hogy a pénzmosási célú tôkebefektetés miatt a tôke hozama világméretekben alacsonyabb, mintha ilyen pénzek nem lennének.
Az bizonyos, hogy a feketegazdaságból szerzett és fehéríteni kívánt pénzek olyan helyeket keresnek, ahol gyenge az ellenôrzés, ahová könnyű a pénzt átmenteni. Ahogyan ô is írja ezek rendszerint fejlôdô országok, illetve az utóbbi évtizedben az ún. átmeneti gazdaságok. Ezeket az országokat a pénzmosók azonban nemcsak azért kedvelik, mert könnyebb a pénz legalizálása, hanem azért is, mert itt a nyereség többnyire nagyon magas is. Az országok tôkehiánya miatt a befektetôk könnyen tudnak a kormányoktól kedvezményeket kicsikarni. Éppen úgy megkapják az adókedvezményeket, termelési támogatásokat és hasonló elônyöket, mint a legális forrásból származó tôke.
Ha esetleg mégsem kapják meg, ugyanúgy kijátsszák az adószabályokat, mint bármely más országban tennék. Az alacsony béreket még le is nyomhatják, mert a nyomorban élôknek bármilyen kevés kereset is fontos lehet. Ezzel is tudják csökkenteni a termelési költségeket és növelni a profitot. A pénzt rendszerint szolgáltatásokba fektetik, ahol a magas fokú munkaigényesség miatt alacsonyak a termelési költségek és gyors a megtérülés. Egyszóval, lehet, hogy a befektetések eloszlása nem racionális ezek miatt a befektetések miatt, de az csaknem bizonyos, hogy az átlagprofit a világgazdaságban nem kevesebb miattuk, mint nélkülük lenne.

Gazdaságpolitikai hatások

 Az adózatlan gazdaság egyik fontos következménye, hogy félreorientálja a gazdaságpolitikusokat. Ez elsôsorban nem a bűnözéssel szerzett jövedelmekre vonatkozik, hanem a munkával keresett, illetve egyéb gazdasági jövedelmekre. A rejtett gazdaság miatt nem lehet pontos statisztikai adatokat kapni a foglalkoztatottak és a munkanélküliek tényleges számáról; a GDP nagyságáról; a jövedelmekrôl és azok megoszlásáról; a vállalkozások nyereségszínvonaláról; a szegénység méretérôl; és számos más nagyon fontos gazdasági mutatóról. Amíg az adózatlan gazdaság nem túl jelentôs, a kisebb eltérések nem okoznak igazi gondot. Minél nagyobb azonban ez a gazdaság, annál inkább eltéríti a jelzôszámokat, vagyis annál inkább félreorientálja a gazdaságpolitikusokat. A döntések szükségszerűen még rosszabb irányba terelik a folyamatokat, ami az adózatlan gazdaságot erôsíti.

 Feketegazdaság öt EU országban az 1990-es évek közepén

 %

Ország
 
Feketegazdasága GDP %-ában
 
Deloitte and Touche eredményei (1995)
 
Egyesült Királyság

6–8

8

Franciaország

6–10

Németország

4–14

14

Belgium

12–16

13

Olaszország

20–33

33

Más negatív gazdaságpolitikai hatásokkal is számolni lehet. Vito Tanzi említi írásában, hogy a sokszor csupán pénzmosási célokkal beáramló tôke miatt a kormányok – a gazdasági problémák ellenére – azt hiszik, hogy nincs igazán nagy baj, és nem hajtják végre a szükséges korrekciókat. Ami nagyobb gond, hogy a pénzmosási céllal befektetett, illetve az adózatlan gazdasággal valamilyen kapcsolatban álló tôkének gyakran érdeke, hogy ne is történjenek meg bizonyos változások. Ez különösen igaz az ellenôrzésre, szabályozásra. A feketegazdaságból jövô tôkének elsôrendű érdeke, hogy az ellenôrzés, illetve az ahhoz lehetôséget teremtô adatgyűjtés semmiképpen ne javuljon, a különféle információs rendszerek ne legyenek összekapcsolva.
A gazdaság egyéb kedvezôtlen tünetei sem feltétlenül rossz neki. Az infláció hozzásegíti a profitja növeléséhez, a vagyontárgyak megvételét olcsóvá teszi. A globalizáció kapcsán is említettem, hogy a pénzmosási célú tôke nem feltétlenül hoz kisebb hozamot, mint a legális tôke. Azokkal az elônyökkel, amivel a legális tôke élni tud, az adózatlan pénzekbôl eredô tôke is él. Az esetek többségében még inkább, mert jobban ismeri a mellékutakat, kiskapukat.
A korrupció kevésbé idegen tôle. A korrupciónak a pénzmosásban, illetve az adózatlan gazdaságban játszott szerepére Vito Tanzi is felhívja a figyelmet. 
 A tôkeéhségben szenvedô országok nem nagyon firtatják a tôke eredetét. Ha mégis, akkor a pénzmozgást szervezô magánszervezeteknél (bankoknál, bróker cégeknél) vagy éppen állami hivatalnokoknál, akik a pénzmozgások ellenôrzésével vannak megbízva, a kenôpénz megolajozza az ügymenetet.
Az adózatlan gazdaság befolyásolja a külkereskedelem-politikát is, mégpedig elsôsorban az ún. transzfer árak révén. Ezt a fogalmat a magyar közgazdasági irodalom nem egészen úgy használta, ahogy az adózással foglalkozó szakemberek szokták. Nálunk általában a magasabb import- és alacsonyabb exportárak alkalmazását értik rajta. Az adószakértôk azonban a multinacionális és transznacionális cégek, a gazdasági, pénzügyi csoportok belsô árszabási rendszerére alkalmazzák ezt a fogalmat. Ez egy lehetôség a profit kivonására, illetve eltüntetésére. A következménye a külkereskedelmi, illetve fizetési mérleg krónikus egyensúlytalansága lehet, ha azok a szervezetek nagy súllyal vannak jelen egy ország gazdaságában, amelyek ezt a taktikát folytatják. Ez viszont arra készteti a kormányokat, hogy folyamatosan beavatkozzanak és keressék az eszközöket az egyensúly helyreállítására. Minél jobban rá van szorulva egy ország – pl. mint Magyarország is – az exportra annál inkább megteszi ezt.

Az adózatlan gazdaság méretei

 Vito Tanzi – többször említett írásában – egy olyan becslésre hivatkozik, amely a kifejezetten bűnözéshez kapcsolódó jövedelmekrôl próbált számot adni. A becslés a következôkre terjedt ki:

Az árnyékgazdaság GDP-ben mért aránya az OECD-országokban 1994-ben
 
Ország

Az árnyékgazdaság súlya a GDP %-ában

Olaszország

25,8

Belgium

22,3

Spanyolország

21,4

Svédország

18,3

Norvégia

17,9

Dánia

17,6

Írország

15,3

Kanada

14,6

Franciaország

14,3

Hollandia

13,6

Németország

13,1

USA

9,4

Ausztria

6,7

Svájc

6,6

– kábítószerek termelése és forgalmazása,
– fegyverek és nukleáris anyagok illegális kereskedelme,
– uzsora,
– csalás, sikkasztás, 
– nagy összegű korrupció, 
  – emberrablás,
– zsarolás,
– prostitúció,
– műkincsek és egyéb értéktárgyak rablása és értékesítése,
– nagyarányú adócsalás.
A becslés szerint ezekbôl a cselekményekbôl világméretekben származó haszon elérheti az évi 300-500 billió USA dollárt. Simon Willis információi szerint csak az Egyesült Államokban a pénzmosási céllal mozgatott pénzek értéke 1997-ben 300 billió és 1,3 trillió dollár között mozgott. Ebbôl pusztán a kábítószer-kereskedelem 550 billió dollár. Az IMF becslése a pénzmosás teljes összegére ennél szerényebb, 300 billió dollár, azaz a teljes GDP 2–5 %-a. Az amerikai Kongresszus becslése a kábítószer-kereskedelembôl adódó haszonra 40–80 billió dollár volt.
Bármelyik becslést nézzük, hatalmas összegekrôl van szó, de nagyok az eltérések. Ennek részben definiciós, részben módszertani okai vannak. Ezért nincs sok értelme a konkrét összegeket elemezni vagy bírálni. Arra jók, hogy megmutassák mekkora a bizonytalanság ezen a téren. Figyelembe kell venni, hogy az egyes országok adózatlan gazdasága az adott ország törvényeinek függvénye. Mindaddig, amíg az adórendszerek nem lesznek homogének – és jó esélyünk van rá, hogy ez még egy-egy nagyobb régióban (pl. az EU-ban) sem valósul meg sokáig, nemhogy világméretekben – az adócsalási módok is különbözni fognak.
 A bűnözéssel szerzett jövedelmekre vonatkozóan sokkal ritkábban készülnek becslések, mint a módját tekintve nem bűnös úton szerzett adózatlan pénzekre. Ez a helyzet Magyarországon is. Minthogy a féllegális ügyletek gyakran járnak illegális tevékenységekkel, éles határt vonni a kettô között nem is lehet. A bűnözéssel szerzett jövedelem egy másik kategóriát jelent. A problémamegoldásban érintett, illetve a bűnüldözési szervektôl szerezhetô információk szerint számos fekete üzletben már nálunk is jelentôs összegek képzôdnek. 1998-ban több mint 32 milliárd Ft értékű pénzügyi bűncselekményt lepleztek le Magyarországon. Az MNB szerint a bankkártyákkal elkövetett csalások közel 1 milliárd Ft kárt okoztak a kártyatulajdonosoknak és a bankoknak, ahol a lopott vagy hamisított kártyával pénzt vettek fel, illetve a boltoknak, ahol vásároltak.

Csalás az EU-ban 1997-ben

 

 

Csalás módja

Esetszám 

Összeg euróban (millió)

Vám- és devizacsalás

2700

1000

Mezôgazdasági termékkel való csalás

2100

317

Strukturális alapoknál tapasztalt csalás

370

77

Egyéb

42

11

A Vám- és Pénzügyôrség Országos Parancsnokságának számításai szerint csupán a cigarettacsempészet évi 15 milliárd Ft bevételkiesést okoz az államkincstárnak. Ennyi az elmaradt jövedéki adóbefizetés. Az is jövedelmezô módszer, hogy luxusgépkocsikat, terepjárókat a tényleges ár 10 %-ával tüntetik fel a számlákon, amelyhez külföldön gyakran találnak partnert, és csak a csökkentett összeg után fizetik a vámot. Egy-egy nagyobb értékű autón 8–12 millió Ft-ot tudnak nyerni.
 A nagy összegű adózatlan jövedelem egy másik forrása az ún. védelmi pénz. A Nemzetközi Testôrszövetség regionális irodája szerint ma az üzletek 10 %-a fizet a védelemért. Legalább ennyien fizetnek azoknak, akik kikényszerítik a védelmi pénzeket. Ráadásul nemcsak az üzlettulajdonosok, hanem sokan mások is fizetnek az alvilágnak (pl.: taxisok, prostituáltak stb.). Az újságokban megjelent információk alapján már 1995–96-ra 25 milliárdos becslés készült arra az összegre vonatkozóan, amit közterületi maffiáknak „helyhasználati díjként”, illetve „védelmi” pénzként fizettek.   
1995-ben a prostitúciónál úgy becsülték, hogy éves szinten az innen származó jövedelmek elérhetik a 30 milliárd Ft-ot, hiszen mintegy 10 ezer lány dolgozott akkor ezen a területen és naponta közel 200 millió Ft cserélt gazdát.

Adózatlan pénzek bűnügyekben
A pénzszerzés módja                                Összeg (millió Ft)
Különféle csalási módok                                   52 400
Csempészés                                                     22 500
Adócsalás                                                          6 500
Hűtlen kezelés                                                    2 000
Korrupció                                                          1 200
Áruhamisítás                                                         170
Lopott, hamisított műkincsek                                 157
Lopás                                                                   769
Összesen                                                         85 696

Az értékek nagyon hozzávetôlegesek és bizonytalanok. Egyrészt azért, mert egy-egy ügyben több bűnelkövetési mód is együtt szerepel (pl.: okirat hamisítás, sikkasztás, adócsalás). Ezeket legfeljebb a bíróság tudja tételesen elkülöníteni, de sok esetben még ott sincs erre mód.
 
* * *

Összefoglalóan elmondható, hogy az adózatlan gazdaság kategóriája még sokkal heterogénebb jövedelemformákat von össze, mint a rejtett gazdaság fogalma. Nyilvánvalóan még nagyobb tiltakozást fog kiváltani, mint az ilyen tárgyú kutatások megkezdésekor a rejtett gazdaság fogalma kiváltott azzal, hogy erkölcsi megítélését tekintve eltérô jövedelmeket sorolt egy fogalom alá. Bár véleményem szerint a bűnözéssel szerzett jövedelmek megszüntetésének nem eszköze az adóztatás, azt el kell fogadni, hogy ezekbôl az idônként hatalmas mennyiségű pénzekbôl olyan tôke képzôdik, amelynek szerepe egy adott gazdaságban, de immár az egész világban jelentôs. Tehát számolni kell vele. Az adózatlan gazdaság legnagyobb gondját abban látom, hogy mérete miatt már nemcsak egy-egy ország gazdaságát, hanem az egész világgazdaságot képes befolyásolni és számtalan kedvezôtlen hatása van. Ezért mind a kormányoknak, mind a társadalmaknak elemi érdeke, hogy az adózatlan gazdaság sötét oldala (ezt nem szabad egy kalap alá venni a szegények által regisztrálatlanul, a létfenntartásért végzett munkákkal, amit megfelelô jogszabályi változtatásokkal ki lehet „fehéríteni”) lehetô legkisebb területre szoruljon vissza.

Ékes Ildikó